Magunkról
10év. Még leírni is sok, hiszen 20-as éveink közepe-vége felé járunk. Kamaszként összeverődtünk egy zeneiskolában, mint kis kamaraegyüttes. Aztán egyszer csak úgy éreztük, ennek a zenei magnak együtt kell maradnia, nem lehet akadály főiskola, egyetem, több száz kilométernyi távolság lakhelyeink között, vagy akár a vasárnapi próbák tömkelege.
Elindultunk hát a saját utunkon immáron 10 éve.
Az évek során a zene megajándékozott Nívó-díjjal, Gyémánt kitüntetéssel, azzal, hogy mindenhova elvihettük Miskolc városának jó hírét, azzal a felemelő érzéssel, hogy határokon túl nyúlva számos alkalommal képviselhettük országunkat szerte Európában, Erdélytől Franciaországig. Ajándékba kaptuk a zenétől a sok-sok utazást, új barátot és a közönség szeretetét, amely kifogyhatatlan üzemanyagnak bizonyult a mi kis gépezetünkben az elmúlt 10 évben.
Azt játszunk, amit mi szeretünk játszani, amiről el tudjuk mondani, hogy az a mi zenénk. Legyen szó könnyed kísérletről, komoly zenei átiratról, század eleji szalonzenéről, századvégi pop-rockról. Csak azt tudjuk a közönségnek szívből átadni, amit igazán magunkénak érzünk. A színpadon a zene tekintetében az őszinteség az egyetlen út, ami közös pályára sodorhatja pár röpke órára zenészt és publikumot egyaránt.
A kohéziót pedig hangszereink adják. Mi nem stílust választottunk magunknak, hanem hangszereket. Úgy érezzük, hogy mi ezzel a hangzásvilággal tudjuk kifejezésre juttatni gondolatainkat, érzéseinket.
Tagok
Dallamhangszerek: Durda István, Pongrácz Balázs, Dr. Oláh Norbert, Gombos - Vajna Gábor, Kurucz Márton
Ritmusszekció, dobszerelés: Gulyás Kristóf, Somosvári András